Vissza

Elkezdődtek az Erzsébet-táborok



Az idén is lesznek Erzsébet táborok, amelyek a tegnapi napon kezdődtek.

 

2021. június 21-én elkezdődtek az idei ottalvós Erzsébet-táborok, amelyre augusztus végéig Zánkán, augusztusban pedig Fonyódligeten várják a gyerekeket. Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak napközis táborokban vehettek részt a gyerekek. A táborok vasárnap estétől péntekig tartanak, ez alatt napi ötszöri étkezést biztosítanak a résztvevőknek. A nyári táborok sok újdonsággal várják a gyerekeket. A legnagyobb változás, hogy a Zánkai Erzsébet-tábor kívül-belül megújult és egy 21. századi grandiózus, kultúrfesztivál hangulatú táborvárossá fejlődött.

A felújított szállások és közösségi terek mellett épült egy új fedett-nyitott multicsarnok is, amely esőhelyszínként is remekül funkcionál, illetve a Balaton-part „lidosítva” lett, ahol fövenyes part jött létre. A megszépült, korszerűsített és klimatizált étterem ettől az évtől már két szinten várja a táborozókat gondosan összeállított menüvel. A 18 év feletti dolgozók és látogatók csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a táborokban.

2021-06-22 | dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>