Vissza

27 százalékkal többen jelentkeztek idén a felsőoktatásba, mint 2022-ben



Az OH közzétette, hogy hányan jelentkeztek idén a felsőoktatásba.

 

Az Oktatási Hivatal legfrissebb tájékoztatása értelmében több mint 126 ezren jelentkeztek idén a felsőoktatásba, ami az előző évhez képest mintegy 27 százalékkal több felvételizőt jelent. Az elsősorban állami ösztöndíjas képzésekre jelentkezők 70 százaléka alapképzést jelölt meg első helyen, osztatlan képzést 10, felsőoktatási szakképzést 4, mesterképzést pedig 17 százalékuk.


Az átlagnál jobban nőtt az érdeklődés a műszaki, informatika természettudományi képzési területek szakjai, valamint az agrár, a pedagógusképzés, az orvos- és egészségtudomány képzési területek iránt. Az idei felvételi eljárásban a jelentkezők számára az alap- és osztatlan képzésekre készülőknek már nem kötelező legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tenniük és megszűnt a jogszabályi minimumponthatár is. A felvételizők az E-felvételiben nyomon követhetik a rögzített adataikat, ellenőrizhetik a feltöltött dokumentumaikat, illetve azok feldolgozottságát, elbírálását, valamint láthatják a rögzített/átvett eredményeiket és a felvételi pontszámaikat is.

2023-03-11 | dr. Klész Tibor | Felnőttképzés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>