Vissza

Győrben nyitották meg idén az új tanévet az országos köznevelési tanévnyitón



Győrben volt a nemzeti köznevelési tanévnyitó.

2023. augusztus 31-én került megrendezésre a XIV. Nemzeti Tanévnyitó a Győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégiumban. Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében felhívta a figyelmet a Kárpátalján élő és Ukrajnából elmenekült diákok jelenlegi helyzetére. Emlékeztetett arra is, hogy ezen a patinás, történelmi helyen olyan kiváló diákok tanultak, mint Weöres Sándor vagy Batthyány Lajos.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy elkészült a tanév rendje, megérkeztek az iskolákba a tankönyvek, amelyek készen állnak a tanévkezdésre. A minisztérium erősíti az iskolaőrséget, meghosszabbítja a gyermekfelügyeletet, emellett az elmúlt időszakban több új intézményt adtak át és okostantermeket alakítottak ki. A tanévnyitón Horváth Péter igazgató, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is beszédet mondott. A következő tanév első tanítási napja 2023. szeptember 1., péntek, az utolsó pedig 2023. június 21., ugyancsak péntek lesz, a tanév tehát a korábbiaktól eltérően egy héttel később ér véget.

2023-09-04 | dr. Klész Tibor | Iskolaszervezés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>