Vissza

Elfogadták a felülvizsgált Szakképzés 4.0 stratégiát



Elfogadták a felülvizsgált Szakképzés 4.0 stratégiát.

Az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán (https://ikk.hu/) megjelent hír szerint a 1499/2023. (XI. 16.) kormányhatározattal elfogadták a felülvizsgált – és eredetileg 2019-ben elfogadott – Szakképzés 4.0 stratégiát és a kapcsolódó Cselekvési tervet.

A Stratégia finomítását, indikátorainak felülvizsgálatát, a szakképzési törvényhez és végrehajtási rendeletéhez – többek között az azokban szereplő szakkifejezésekhez – való igazítását, beavatkozásainak aktualizálását a 2020/2021-es tanévtől bevezetett szakképzési rendszer tapasztalatainak, illetve az Európai Unió szak- és felnőttképzésre vonatkozó elvárásainak figyelembevételével végezte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

A frissített Stratégiában nagyobb hangsúlyt kaptak az alapkompetenciák, közülük kiemelten a szövegértési és matematikai fejlesztése, a tanulók és képzésben részt vevő felnőttek hátránykompenzációja – sajátos nevelési igény, hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet, fogyatékosság, a tanulói és felnőtteknek szóló pályaorientáció és -tanácsadás, valamint az alacsony iskolai végzettségű felnőttek szakmaszerzését, képzési szintjük növelését szolgáló intézkedések.

2023-12-04 | dr. Klész Tibor | Szakképzés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>