Vissza

Pályázatok benyújtásának határideje az Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Programba

Az Arany János Kollégiumi-Szakközépiskolai Programba történő pályázatokat 2019. április 30-ig kell benyújtani. A programba jelentkezhet minden olyan tanuló, aki tanulói jogviszonyban áll, a szakközépiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik, és egyúttal kollégiumi ellátást is kér és halmozottan hátrányos helyzetű, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és a szülő legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, vagy átmeneti nevelésbe vett.

A Program célja, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók eredményesen tanulhassanak a szakközépiskolában, a tanulók számára szakközépiskolai, illetve szakképző iskolai tanulmányaikhoz a kollégium keretei között befogadó pedagógiai környezetet biztosítson, gondoskodjon a szociális hátrányok kompenzálásáról, valamint hatékonyan támogassa a lemorzsolódás csökkenését, illetve a szakmához jutást.

2019-05-02 | Dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>