Vissza

Magyar siker a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián

Lassan „hagyományosnak” mondható sikert ért el négy magyar diák a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián, azaz az IBO-n, amely a legrangosabb nemzetközi biológiaverseny a világon. A négy magyar fiatal leelőzve az amerikai társaikat összesített eredményként csak a kínai versenytársaikat engedte maga elé. A második legjobb eredményt ezúttal Szegeden érték el az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolájának, a Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumnak és a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumnak a tanulói.

Az előkelő eredményt Búzafalvi Dénes, Vizkeleti Péter, Kozma Csaba és Hunyadi Marcell Dávid 73 ország 285 középiskolás diákja közül érte el, a magyar csapat vezetője Erős-Honti Zsolt, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára volt.

A neurobiológia, az alternatív biológiai alapú energiaforrások, illetve a bioinformatika témakörét felvonultató megmérettetésen négyfős, nappali tagozatos, húszévesnél fiatalabb középiskolásokból álló csapatok indulhattak.

2019-07-23 | Dr. Klész Tibor | Módszertár

Szeretnék ilyen híreket kapni >>