Vissza

Sajtóközlemény szakképző iskoláknak a koronavírussal kapcsolatban



Jelenleg a koronavírus foglalkoztatja leginkább a közvéleményt. A közintézmények hivatalos állásfoglalást adnak ki a vírusterjedés megakadályozása érdekében.

koronavírus
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtóközleményt jelentetett meg a szakképző iskolák számára a koronavírussal kapcsolatos teendőkről, amely a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján (www.nive.hu) is megtalálható.

Az ITM kéri a szakképző iskolákat, hogy ne szervezzenek tanulmányutakat, kirándulásokat Olaszországba, ha pedig a diák vagy a tanár mégis járt volna a közelmúltban fertőzött területen, akkor lehetőleg ne menjen közösségbe, és figyelje saját magát. A közlemény kéri továbbá az oktatók, tanárok együttműködését abban is, hogy ha olyan tanulóról tudnak, aki iskolai program miatt vagy akár családi szervezésben fertőzött területen járt, ezt haladéktalanul jelezze az intézményvezetés felé, és küldje haza a diákot. A minisztérium hasonló figyelemfelhívást intéz a szakképzésben tanulók szülei, a szakképzési kollégiumok és az egyetemek felé is a gyanús esetek elkülönítése és a higiéniai szabályok fokozott betartása tekintetében.

2020-03-03 | Dr. Klész Tibor | Szakképzés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>