Vissza

Érettségi előtt állók közösségi szolgálata veszélyhelyzet idején



Megjelent egy tájékoztató arról, hogy a közösségi szolgálatot a vírushelyzetre tekintettel hogy tudják teljesíteni a tanulók.

 

A COVID-19 vírus járvány okán kihirdetett veszélyhelyzet és az elrendelt digitális tanrend által okozott jelenlegi rendkívüli helyzetben az érettségi előtt álló tanulók számára előírt ötven óra közösségi szolgálat teljesítése nehezebben valósítható meg, mint normál körülmények között. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása értelmében javasolt, hogy a tanuló csakis olyan teljesítési módot válasszon, amely egyéni tevékenységre ad lehetőséget.

Az ötven óra közösségi szolgálat teljesítésének jogi keretei egyébként a járvány miatt nem változnak, ezért az iskoláknak célszerű a felkészítéseket, reflexiókat online szervezni. De minden esetben be kell tartani a hatályos járványügyi előírásokat. A Hivatal kéri, hogy a koordináló pedagógus minden esetben előre tudjon a kezdeményezésről, telefonon vagy emailben kapjon értesítést a szolgálat megkezdéséről, megvalósításáról. A tájékoztató példákat is tartalmaz arra, mely formában lehetséges teljesíteni az iskolai közösség számára hasznosan, a személyes kontaktus elkerülésével is az 50 óra közösségi szolgálathoz szükséges órákat. További információk a https://www.oktatas.hu oldalon.

2020-11-24 | dr. Klész Tibor | Iskolaszervezés

Szeretnék ilyen híreket kapni >>